Szúnyogháló csere
Közzétéve: 2025-08-27
12 év után igencsak szükségessé vált a szúnyogháló csere a lakásban. Több helyen ki volt már szakadva amit korábban ragasztható foltokkal javítgattam, ahogy az alábbi képeken is látszik.


Fémkeretes fix szúnyoghálóim vannak, amik egy fém füllel rögzíthetők a keretbe. Idővel ezek meglazulnak és a keret elmozdul a helyéről, az így keletkezett résen pedig simán bejönnek a nemkívánatos lények.
Ezeket a réseket pár éve kihúztam fehér szilikonnal, de az egyik ablaknál kimaradt ez a lépés, ezért az erről készült képen kiválóan látszik a rés az ablak és a szúnyogháló kerete között.

Szúnyogháló csere: szükséges eszközök
A hazai boltok nevetségesen drágák, ezért Temu-ról rendeltem a szükséges anyagokat és szerszámokat.

Nincs szükség túl sok dologra, kell egy görgős szerszám, gumigéder és maga a szúnyogháló. Korábban rendeltem egy készletet a szereléshez, aztán mint kiderült, a gumigéderhez is mellékelnek egyet. Mivel három szett gumira volt szükségem, három behúzó szerszámot is kaptam mellé. 10 méter gumigéder 1.732 Ft-ba került a szerszámmal együtt.

A szúnyoghálóból egy 120x800cm-es darab nekem pont elég volt az összes ablakra. Ennek az ára 3.717 Ft. A teljes anyagszükséglet így összesen 8.913 Ft. Illetve korábban (feleslegesen) rendeltem egy külön szerszámkészletet, ha még ezt is hozzászámolom, akkor nagyjából 10.000 Ft volt a teljes költsége a projektnek.

Essünk neki!
Először is távolítsuk el a régi gumigédert! A készletben volt hozzá célszerszám, de egy csavarhúzó is bőven megteszi. A célszerszámot be lehet akasztani a gumiba és így könnyedén ki lehet húzni.

Ha már pár centi kijött, utána kézzel tovább lehet húzni. Ha nincs nagyon elöregedve a gumi, akár újra felhasználható, de mivel nem egy drága dolog (főleg kínából), ezért célszerű újat használni, ha már úgyis hozzá kell nyúlnunk.

Hamarosan a háló is engedni fog és ki tudjuk szedni a keretből. Óvatosan mozgasd, mert igen mocskos tud lenni. Az alábbi képen az erkélyajtó előtt lévő szúnyogháló látszik, ami az erkély felújításkor elég rendesen kapta a port.

Ha megszabadultunk a régi szúnyoghálótól, tegyük rá az újat a keretre. A háló minden irányban legyen egy picivel hosszabb, mint a keret.

Az egyik oldalon nyomjuk a helyére a gumigédert a behúzó szerszám segítségével.

A többi oldalon is ugyanez a módszer, csak az egyik kezünkkel folyamatosan feszíteni kell a hálót.

Nem baj, ha elsőre nem lesz elég feszes, simán ki lehet szedni a gumit, feszíteni a hálón, majd visszanyomni. Kis gyakorlás után már elsőre is sikerülni fog.

Amikor helyére került a háló és tökéletesen feszes, le kell vágni a kilógó részeket. Ehhez egy tapétavágó kést határozott mozdulattal végig kell húzni a gumi mellett. Nem kell nagyon erősen nyomni, csak annyira, hogy a hálót elvágja.

Ha minden jól csináltunk, hibátlan lesz az eredmény.


